Reggel újra Alexis ébresztett hát ez annyira nem hiányzott bevallom.Délelőtt néztük a Spongyabobot és persze a dalt az elején énekeltük mindketten.
Délben megebédeltünk és elkezdtünk válógatni a ruhák között.
Én ezt vettem fel:
Alexis pedig ezt:
Amikor kész lettünk elindultunk,busszal mentünk.Amikor felszálltunk megláttam egy nagyon helyes fiút.Reflexből megütöttem Alexist ,mire ő felordított.
-Most mért?-kérdezte
A fejemmel a fiú felé biccentettem,mire ő oda kapta a fejét.Elégedett mosollyal nézett vissza rám jelezve,hogy jó az izlésem.Amikor leszálltunk a buszról a srác megállt mellettem.
-Sziasztok!-mosolygott ránk
-Szia!-köszöntünk vissza
-Nem tudjátok merre van a Summer Dance táncterme?
-De igen óda megyünk,gyere!-mosolyogtam rá
-Egyébként a nevem Andy.-mutatkozott be
-Én Lilly vagyok,ő pedig a nővérem Alexis.-mondtam
Elindultunk a séta közben össze sokszor össze találkozott az ő kék szemével.
-Na és mióta jártok ide?-kérdezte
-Öhm még csak egy hete.-mosolyogtam rá
-És,hogy tetszik?
-Nagyon jó.
-És a tanárok.
-Öhmm nagyon aranyosak.
-Az jó,szerinted nem baj,hogy nem jöttem elöző héten?
-Biztos nem,legfejebb majd elbeszélgetek az edzőkkel.
-Mért olyan jóba vagy velük?-kérdezte
Mire csak mosolyogtam amikor megérkeztünk többen felén fordúltak.
-Óda jössz velem?-kérdezte
Bólintottam és óda mentem vele az edzőkhöz.Akik örömmel fogadták Andyt.Kiderült,hogy már táncolt egy hip-hop csapatba,de sajnos elköltöztek otthonról.
Elkezdődött ez edzés és Andy tényleg fantasztíkusan táncolt.Egy színte Briannal és Jeffel,edzés után haza kisért minket,mivel egy utcával lejjebb lakik nálunk és egy gimibe is járunk.
Este amikor felléptem facebookra láttam,hogy Andy bejelölt,természetesen vissza jelöltem.
Amikor vissza jelöltem felugrott egy ablak.Brian írt....
Brian:Ki volt ez a srác ma?
Lilly:Andy :)
Brian:Tudom a nevét....
Lilly:Akk mért kérdezted?
Brian:Arra gondoltam,hogy mit csinált veled?
Lilly:Nem tartozók neked magyarázattal,de ha annyira kiváncsi vagy közlöm veled,hogy egy buszon jöttünk és megkérdezte,hogy hol van a táncterem így hát együtt jöttünk.
Brian:De elég jól elvoltatok.....
Lilly:Miaz rajtad kivül más fiúval nem is beszélhetek?
Brian:Nem!
Lilly:Ezt nem te döntöd el!!
Brian:.....://
És kilépett.Majd újabb ablak ugrott be,Andy írt.
Andy:Szia :D
Lilly:Szia :D
Andy:Mizujs? :))
Lilly:Semmi kül veled? :D
Andy:Semmi unatkozok,nem jössz ki? :oo
Lilly:Most?
Andy:Aha,még csak 8 múlt és csak sétálnánk a utcába :))
Lilly:Legyen! :)
Andy:Oké mind ott vagyok!Szia!
Lilly:Sziaa :)
Anyu megengedte,hogy ki menjek,el kezdtek keresgélni,mivel este elég hüvös van.
Ezt vettem fel:
A körmömet gyorsan kifestette a gyorsan száradó köröm lakkal,túsal kihúztam a szemet és szempilla spiráloztam is.Kinéztem Andy ott állt a házunk előtt gyorsan felkentem egy kis szájfényt és kifutottam hozzá.
-Szia!-köszönt nekem amikor meglátott
-Szia!-mondta és elindultunk
Sokáig csöndbe sétáltunk,majd megálltunk az utca végén levő emlék műnél.Leülltün az egyik padra.
-Nem baj,hogy csak így hamar elhívtralak?Hiszen még csak most ismertelek meg?-kérdezte félénken Andy
-Nem,dehogy!
-Csak olyan szótlan vagy....
-Én csak azt várom,hogy mesélj valamit.
-Oksa.
-Na mesélsz?
-Aha.Egyszer volt,hol nem volt volt egyszer egy kislány a neve..-kedzet el mire elröhögtem magam
-Táncolunk?-kérdezte
-Igen.-feleltem
Mindketten felkeltünk,elő vette a telefonját és elindította az Oasis-Wonderwall című számot.
A kezét a derekamra rakta,én pedig a kezemmel átfogtam a nyakát.Lassúzni kezdtünk.Végig egymás szemébe néztünk,ő egyre közelebb hajolt hozzám.Nem ellenkeztem.Valami furát éreztem a szívem erősebben dobogott.
Aztán egyszer csak megcsókolt.A táncot abba hagytuk és csak tovább csókolóztunk.A csók végén átölelt,miközben ölelt lábújjhegyre álltam és a vállár a hajtotta az állam és akkor megláttam Briant.Minket figyelt fájdalmas tekintettel.Majd amikor találkozott a tekintetünk beült a kocsijába és elhajtott.
Andy haza kisért,mindketten kicsit zavarba voltunk,nem is beszéltünk a haza felé vezető úton,A kapuba megpuszilta az arcomat és elment.
Amikor az ágyamba feküdtem csak Brian és az ő barna szempára járt az eszembe.Aztán nem tudom,mért de elkezdtem sírni.....nagyon fájt már a szemem.Végül álomba sírtam magam.
Dancing to the love
Zenelejátszó
2013. március 31., vasárnap
2013. március 30., szombat
szeptember 10.péntek
Reggel amikor megnéztem a naptára nagyon meg nyugodtam,mert péntek nem 13.-dikára esik ebbe a hónapba.Igen kicsit babonás vagyok
Szóval reggel szépen lassan kibotorkáltam a szobámba és fel öltöztem.
Ezt vettem fel:
A hajamat oldalra fontam és ettem gabonapelyhet.
-Szia!-hallottam egy hangot a hátam mögül
Férfi hang volt,kicsit rekedtes.A hang felismerésétől döbbentem ültem ott.Majd megfordúltam és rá néztem Brianra.Ott állt velem szembe így,hogy egy bárszék féle széken ülltem egy magasak voltunk,mert,hogy másképp kisebb vagyok nála egy fejjel.
-Mit keresel itt?-kérdeztem
-Érted jöttem!-suttogta és a nagy barna szemeivel bele nézett az én szemembe
-Mért is?
-Hogy elvigyelek a suliba.-mondta és egyre közelebb hajolt
Még mielött a szája az enyémhez érhetett volna le ugrottam székről,persze oldal irányba,mert másképp a karjaiba vetem magam és azt nem akarnám.
-Mi a baj?-kérdezte és a derekamat át ölelte hátulról
-Semmi.-motyogtam
A gyomromba éreztem,hogy a csapkodni kezdenek a pillagók.Nem ez nem lehet,nem lehetek belé szerelmes hiszen miatta vagyok rosszba a nővéremmel.....Jaj nekem!
Próbáltam kiszabadúlni az öleléséből,de nem tudtam.Végül észre vette és elengedett.
-Na akkor viszlát táncon!-kacsintott rám és adott az arcomra egy puszit
Alexis hamarabb ment suliba,mert amikor óda értem ott állt a csajokkal a lépcső előtt.
-Mi történt?-kérdezte Danielle
-Mért?
-Mert tiszta piros a fejed.-nevetett
Az arcomhoz kaptam nem éreztem semmit.Lex mutatta nekem a tükrét és amikor bele néztem észre vettem,hogy lángvörös a fejem.
-Basszus.-morogtam
Mély levegőt vettem,de nem tudtam lenyugodni.
-Na mi történt?-kérdezték egyszerre
Mindent elmeséltem nekik,ők meg végig izgatottan hallgatták ami reggel történt.
-Félek edzésre menni!-mondtam
-Elhiszem!-mondta Renee
Mind felnevettünk és bementünk a suliba.
A suli után Alexiszel együtt mentünk haza,kivételesen.Nem beszéltünk.
Otthon gyorsan ettünk és átöltöztünk.
Én ezt vettem fel:
Alexis meg ezt:
Igen össze öltöztünk.....kész csoda és meg se beszéltük!
A buszon el kezdtünk beszélni
-Mért nem melegítőbe vagy?-kérdezte
-Mert jól kell kinéznem!
-Te még melegítőbe is úgy nézel ki.
-De kedves.-nevettem fel
Amikor óda értünk lazára véve lassan sétáltunk mint a filmekbe a dögös csajok.Sajnos nem volt ventilátor és nem fujta a hajunkat,pedig biztos jól néztünk volna ki.
Amikor bementünk a terembe Brian rám mosolygott,de én csak flegmán felhúztam a szemöldököm,mire ő elmosolyodott.Attól a mosolytól pillangók kezdtek csapkodni a gyomromba.
Elkezdtünk táncolni és miután át vettük amit elöző héten tanultunk újat tanultunk.Hát,hogy is mondjam kicsit perverz lett(sok benne a pucsitós rész) a tánc közben észre vettem,hogy Brian nagyon bámul.De nem foglalkoztam vele,nem érdekelt--vagyis hát ezt mondtam magamnak.
Edzés után gyorsan eljöttünk.Este viszont rám írt Brian.
Brian:Szia!
Lilly:Szia
Brian:Mizu?
Lilly:Semmi kül,veled?
Brian:Semmi figyelj holnap ugye jössz táncra?
Lilly:Igen,persze
Brian:Akkor jó :D
Lilly:Mért? :oo
Brian:Csak úgy kérdeztem,de menj aludni kicsi vagy h eddig fent maradj!
Lilly:Jó drága,de szerintem jobb ha erre nem válaszolok ;)
Brian:Mért is?:P
Lilly:Ha te azt tudnád...na jó éjt álmodj szépeket! :D
Épp kiakartam lépni amikor felugrott egy ablak.Brian írt.
Brian:Ha te benne leszel csak szép lehet az álmom...:*
Nem válaszoltam rá,de egész este csak erre tudtam gondolni.
Jaaj!Mit tegyek?Úgy érzem ez egy nagy hiba,hogy így érzek íránta!
Aznap este korán elaludtam,jó 10 órakkor de nekem az is korán van még pénteken.

2013. március 28., csütörtök
szeptember 9.csütörtök
Reggel hamar felkelltem,mivel nem akartam Alexisszel menni a suliba.
Fel vettem ezt:
És már rohantam is otthonról.Reggeli nélkül nagyon éhes voltam,de értem a korábbi buszt.
A suliba ilyen korán csak a bejárók voltak bent.Besétáltam az osztály terembe és leülltem a helyemre.Amikor Lea(az egyik osztálytársam) bejött,kicsit ledermedt.Nem csoda hisz én ilyenkor még csak épp,hogy indulok a buszra.
-Mit csinálsz itt ilyenkor?-kérdezte félve Lea
-Hamar eljöttem.-feleltem-Egyébként mért kérded?
-Öhmm....csak kiváncsi voltam.-motyogta és láttam,hogy elpirul
Elmosolyodtam és óda mentem hozzá.
-Drága ha attól zavarba jössz,hogy én szólok hozzád mi lesz ha egy fiú fog?-kérdeztem tőle
Ő rám nézett,láttam rajta,hogy megdöbben.Nem csodálom hiszen soha nem beszéltem még vele.Ő olyan stréber féle magoló gép.Nem nagyon szoktam beszélni az ilyenekkel,hoszen én a normális,átlag emberekhez tartozók,akivel senki nem bunkó(szinte) már csak az hiányozna,hogy egy ilyen lány miatt,mint Lea valaki elkezdjen nekem is beszológatni.Mondjuk én annak simán neki ugranék.
Vissza mentem a helyemre és leülltem.A csajok később jöttek be és azonnal óda jöttek hozzám.
-Hol voltál?-kérdezte Danielle
-Itt.
-Mért?
-Nem akarok beszélni róla...
Leüllt mellém és kiváncsian rám nézett.
-Alexis....-kezdtem el
-Mi történt már megint?Basszus,hogy nektek mindig veszekedni kell!
-Nem érdekes,csak meg bántott.ű
-Hiányzol neki!
-És?
-És nekünk is!-mondta és átölelte a nyakam
Vissza öleltem.Aztán elkezdődött a tanítás.
A suli után amikor haza indultam észre vettem,hogy Alexis beszáll egy kocsiba.....Brian kocsijába.
Nagyon dühös lettem és hazáig futottam,amikor haza értem ők ott beszélgettek a nappaliba.Nem foglakoztam velük felvittem a szobámba az ebédes és estig ki sem jöttem.
Este amikor lementem a konyhába Alexis ott ült a konyha kövön és ette a kedvenc pudingját.Elsétáltam mellette és kivettem a hűtőből a tejet.Gabonapelyhet csináltam.
-Lilly,én...-kezdte Alexis
-Igen?
-Nem értem min húzod annyira fel magad!
-Mit nem értesz rajta?
-Előbb mondtam!!
-Na ide figyelj,csak egyszer mondom el neked!Remélem képes vagy felfogni!
-Na mondjad!
-Az basszus,hogy jól tudtad,hogy tetszik nekem Brian és az első adandó alkalommal rám mászol!Sőt még egyedül is hagysz és ott bájologsz vele a SZEMEM ELÖTT!!!TUDOD,MIT ELEGEM VAN!!-mondtam vagyis a végét ordítottam felmentem a szobámba a gabona pelyhemmel és elaludtam.
De alvás elött sírtam egy sort,de nem Brian miatt,hanem amiatt,hogy a testvéremmel ilyen a viszonyom,pedig annyira szeretem.

szeptember 8.szerda
Ma újra suliba kellett mennünk,hát nem hiányzott.Mondjuk az igen,hogy minden nap találkozzak a barátaimmal.
Reggel felvettem ezt:
Alexis még nagyban aludt amikor bementem hozzzá.
-Na gyere!Keressünk ruhát!-mondtam neki
Nagy nehezen kimászott az ágyból és végül ezt vette fel:(a torna cipővel)
Amikor felöltözött gyorsan megettük a reggelit(nutellás gofri) és már rohantunk is a buszra.A suli előtt már várt minket Danielle,Renee és Fanny.
Amikor megláttak minket azonnal a nyakunkba ugrottak,amit persze nem bántunk.
-Hol voltatok?-kérdezte Renee
-Alexis nem érezte jól magát és én meg otthon maradtam vele.-válaszoltam
-Figyu legközelebb én is otthon maradhatok ám veled Lex!-mondta Danielle
Mindenki felnevetett,hát igen hiányoztak.
Suli után nagyon fáradtak voltunk.Haza felé gyalogolva megállt mellettünk egy kocsi.
-Hé szépségem!-kiáltottak
Mindketten óda kaptuk a fejünket,a kocsiba Brian ült.Fejcsóválva mentem tovább,de Alexis óda ment a kocsihoz beszélgetni a fiúval.Többször is szóltam neki,hogy jöjjön,de nem jött.Végül ott hagytam egyedül.
Otthon megettem az ebédet és megcsináltam a leckémet.Alexis későn jött haza.
Többször is kopogott a szobám ajtaján,de nem nyítottam ki az ajtót.
Megbántott,hogy azzal a gyerekkel törődött inkább mint velem.Velem aki aggódik mindig érte,aki mindig vigasztalja!Elegem van belőle de tényleg!
Este Alexisszel össze futottunk a konyhába.
-Hallgass meg!-mondta
-Nem!-feleltem és egy szendviccsel vissza tértem a szobámba
Elkezdtem skypeolni a csajokkal,de kiléptem amikor Alexis beszállt.....Még csak pár órája vagyunk roszba és nagyon hiányzik már,mi lesz így velem?Ki fogom bírni?Nem hiszem.
Nem is gondolkodtam tovább lefeküdtem aludni.

2013. március 27., szerda
szeptember 7.kedd
Reggel nagy sikerrel felkeltettem Alexist(úgy,hogy nem hányt le) és felhívtam a rendelőt.Kaptunk is 10 órára idő pontot.
-Alexis 10-kor orvoshoz megyünk.-mondtam a nővéremnek
-Kihez?
-Dr.Johnsonhoz
-De ő...
-Igen,ő nőgyógyász!
-De minek megyünk?
-Soha nem árt egy vizsgálat!
-Akkor te mért nem mész?
-Mert nekem még soha nem volt olyan komoly barátom ami neked volt!Nekem nincs szükségem kivizsgálásra,hogy van-e bármi ilyen fajta bajom!
-Áhh,a kis szende lány megszólalt...
-Csönd!-mondtam neki
Bementem a szobámba és fel vettem ezt:
Kimentem a kertbe és örültem,hogy ilyen jól felöltöztem mivel az idő eléggé lehűlt.
8 óra körül Alexis végre neki állt készülődni.Fel vette ezt:
Már indulásra készen voltunk úgy 9:30-kor.Igen ilyen sokat készülődött!Ezt élem át én minden nap!
Felszálltunk a buszra és 9:55-re már ott is voltunk a doktornál.
Amikor sorra kerültünk,Alexisnek újra hánynia kellett ezért gyorsan bement a mosdóba.
-Maga Alexis Drake?-kérdezte Dr.Jonsonh
-Nem én a testvére vagyok,de ő most rosszul van és elment a mosdóba.....
-Értem.-mondta az orvos és végszóra belépett Lex
-Na végre megérkezett!-mondta az orvos-Mesélje el mi a panaszai!
-Erős hányinger,szédülés,gyomor fájás és a menzeszem késik.-mondta
-Elvégzünk pár viszgálatott,elösször menjenek fel a laborba vérvételre.-mondta az orvos
Felmentünk,Alexis jól viselte,de én....Szerintem én jobban megijedtem a tűtől,mint ő.Igen tű fóbiás vagyok.
Amikor kész lett a vizsgálat a leletet levittük a dokinak,aki hosszasan tanulmányozta.
-Van egy jó és egy rossz hírem.-mondta-Melyekkel kezdjem?
-A rosszal!-feleltük egyszerre
-A rossz hír az,hogy elkapott valami csúnya nemi betegséget,a jó hír,hogy ez gyógyítható.Szifilisz.Adok receptem ezt váltsa ki.1 hét múlva pedig jöjjön vissza vizsgálatra!
-Köszönjük.További jó napot!-mondtuk és elindultunk
Haza felé kiváltottuk a gyógyszert.Otthon azonnal elkezdte szedni.
-Köszönöm!-mondta
-Semmiség.Mire valók a testvérek?-legyintettem
Megöleltük egymást és a szobánkba mentünk.
Este elmondtuk anyunak,hogy Alexisnek mi a baja(apu megint elment)
aki nagyon mérges lett,hogy nem szóltunk neki.Nem értette,hogy íyg is kínos nemhogy végig hallgassa és ott kérdezősködjön.Mondjuk mit vártunk el tőle?Anyuka.
Este Alexis bejött a szobámba és(kivételesen) együtt skypeoltunk a csajokkal,akiknek mindent elmeséltünk.
Amikor befejeztük a beszélgetést,elkezdtünk filmet nézni és egymás mellett aludtunk el.Azt hiszem ettől,hogy együtt mentünk el a doktorhoz csak szorosabb lett a kötelék köztünk.Remélem örökre így marad,mert lehet,hogy néha a világ legidegesítőbb embere,én mégis szeretem a testvéremet.

szeptember 6.hétfő
Megint suli..szuper.Kivételes nap a mai mivel Alexis nem ébresztett fel.Amikor készülődtem épp a ruháimat válogattam hallottam,hogy valaki hány a fürdőbe.Gyorsan berohantam a fürdőbe és megláttam,hogy Alexis hány.Leülltem mellé és hátrafogtam a haját.Amikor már nem kellett hánynia megmosta a fogát,miután befejezte a fogmosást újra hányt.Leszaladtam anyáért,de már se ő,se apa nem volt otthon ezért felhívtam.
-Szia kicsim!-vette fel a telefont
-Anya baj van!
-Mi az?Mi történt?
-Alexis rosszul van,nem hagyhatom magára!
-Mi a baja?
-Hány és szédül is asszem.Nem nagyon szólalt meg.
-Jó akkor maradj otthon vele.
-Jó!
-Na szia kicsim,vigyázzatok magatokra!-köszönt el
-Szia!-mondtam és leraktam
Nem akartam pizsibe maradni ezért fel vettem ezt:
Felmentem Alexishez aki ott feküdt a padlón.
-Na gyere!Felöltözünk,valami kényelmesbe!-mondtam neki
-Nem mész suliba?
-És hagyjalak egyedül ha ilyen rosszul vagy?
-Köszönöm!-mondta és meg ölelt
Betámogattam a szobájába és keresgélni kezdtünk neki valami ruhát.
Végül ezt találtuk:(a pulcsi az enyém)
A sapkát is felakarta venni,de le vettem róla,hogy nehogy bele essen a vécébe ha hánynia kell.
Alexis lefeküdt aludni,én pedig vittem neki vizet ha megszomjazna.
Délután felé már jobban volt,de nagyon aggódtam érte.Ezért bementem hozzá a szobájába.
-Mi a baj?-kérdeztem
-Szerinted?
-Nem,ezen kivűl.....
-Ugye találkoztam Tommal,aki..-kezdte elmondani de elsírta magát
-Mi történt?-riadtam meg
-Tom rám mászott és nem tudtam elhajtani,majdnem megerőszakolt,de....
-De?
-De mégse tette...
-Mért?
-Nem tudom,de félek,hogy észrevett valamit...
-Mit?
-Nem tudom hagyj egy kicsit magamra létszíves!
-Jó!-sóhajtottam és kimentem a szobából
Egész estig nem jött ki a szobájából,akkor is csak kajáért.Este viszont hallótam,hogy megint hány,akkor elhatároztam,hogy holnap nőgyogyászhoz megyünk,biztos ami biztos...

2013. március 26., kedd
szeptember 5.vasárnap
Most kivételesen én ébresztettem Alexist.Nem nagyon tetszett neki amikor az ágyán ugráltam és az I love rock and roll-t énekeltem Britney Spearstől.De most vissza kapta.
Ettem egy tál gabonapelyhet,amikor befejeztem az evést Alexis csak akkor csámborgott le.
-Na gyerünk Lex!Egyél mert mert korán kell menünk.-mondtam neki mosolyogva
A mosolyomat nem viszonozta csak rám morgott.Igen reggel kicsit mérges.
Fel mentem a szobámba és fel kaptam ezt:( a táskámba beraktam magamnak tornacipőt)
Alexis még mindig nem volt kész ezért fel rángattam a szobájába és keresgélni kezdtem a ruhái között.Ezt vette fel:(neki is elraktunk egy tornacipőt)
-Mért az ha te választasz nekem ruhát,mindig valami Minnie-s lesz?-kérdeztem
-Mert cuki.-nevettem fel
-Mint én?
-Nem,én!-feleltem-Egyébként ez Mikie!
Ő ere csak nevetni kezdett,én komolyan néztem rá.De hatottam rá ezzel.Lementünk a nappaliba és megkértük apát,hogy vigyen el minket.Persze igent mondott.
Hamar óda értünk,hozzánk képest főleg.Elkértük apától a pénzt és mentünk is mosdóba felvenni a tornacipőt.A hajunkat becofoztunk és egy kis szájfényt is felraktunk.Majd mentünk is be a terembe.
Az edzők már ott voltak,mi lazára vettük a figurát és csak óda köszöntünk nekik és elkezdtünk beszélgetni.
-Szerinted holnap délután találkozzak vele?-kérdezte Alexis
-Kivel?
-Tommal...
-Tommal?Te hülye vagy?-kérdeztem de láttam,hogy a fiúk nagyon néznek minket-Persze,hogy találkozhatsz!
-Akkor jó!Egyébként van egy haverja aki veled szeretne.....
-Az jó.-mosolyodtam el
-Akkor holnap menjünk velük?-kérdezte a nővérem
Nem tudtam válaszolni,mert egy lány rontott be a terembe.
-Sziasztok Keira vagyok!-mondta a lány
Mi csak biccentettünk és mivel mi nem nyítottunk fel elkezdett nyomulni az edzőkre.Túlságosan is.
Késöbb megérkeztek a többiek és elkezdődött az edzés.Hátra álltunk,mivel utálunk elől állni.Elkezdtünk tanulni valami új táncot,ami egyszerűen szuper.Élveztem ahogy táncoltam.
Az edzés után vissza vettük azt a cipőnket amibe jöttünk.Brian ott állt az ajtóba amikor kijöttünk.
Hüvösen néztem rá,ami szokásom az idegenek felé.
-Na jó volt az edzés?-kérdezte Brian
-Jó.-feleltem
-Jót szórakoztál?
-Jól.
-Az jó.
-Aha.
-Te mindig tő mondatokba beszélsz?
-Nem mindig,csak ha nincs kedvem beszélgetni akkor beszélek tőmondatokba.-válaszoltam neki
-Látom megy neked ez is!-nevetett
-Igen képzeld anyu engem is megtanított beszélni!-mondtam flegmán és elsétáltam
-Várom már a jövő pénteket!Mivel akkor lesz edzés!-kiáltotta utánam
-Nagyon jó!-mondtam és elmentem
Kint megvártam Alexist,aki nagyon dühösen jött ki.Leült mellém a lépcsőre.
-Na mi történt?-sóhajtottam fel
-Az a kis ribi ráhajtott Jeffre és Brianra is!A ribanc!Egxszerre két fiúval?Megértem,hogy mindketten tök helyesek megminden de akkor csak az egyikkel keverjen......
-Mindkettőre rá mászott?
-Igen!
-Jajj Lex nyugi az ilyen lányok csak arra jók....-nevettem el magam
Apa megjött értünk,amikor megfordultunk láttam,hogy Keira épp Brian egyik kezébe csimpaszkodik.Brian nagyon aranyosan rámosolygott,látszott rajta,hogy élvezi ha egy lány így rátapad.
Hírtelen felnézett és a tekintetünk találkozott.Rám mosolygott,mire gyorsan elkaptam a fejem és lejjebb csúsztam.
Este amikor elmeséltem a csajoknak(különgépen voltunk Alexissel) nagyon idegesek lettek.
-Mi ez már,hogy mindkettőre rámászik?-kérdezte Danielle
-Ja!-mondat Fanny
-Szánalmas...-mondta Renee
-Az!-értett egyet Lex
-Hagyjuk inkább ezt én lépek sziasztok!Fáradt vagyok!-mondtam és kiléptem.
Lefürödtem és lefeküdtem aludni.Alvás elött Brianra gondoltam.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)